A budapesti iparművészeti iskola díszletfestő szakán Székely Bertalan növendéke. 1895-ben Münchenben Hollósy Simon köréhez tartozott, az iskolával több ízben is kiállított (1899 Budapest; 1900 Nagybánya; 1901 Szatmár). Párizsi tanulmányútja során ismerte meg Pásztor Jánost, javaslatára 1905-ben Hódmezővásárhelyre utazott. Tornyaival, Endre Bélával az alföldi paraszti élet jelenségei foglalkoztatták, a Munkácsy-hagyományokat folytatta. Budapesten 1918-ban megrendezett kiállításával aratott átütő sikert. A történeti festészet sajátos formáját művelte. A magyar művészet eredetét, fennmaradásának lehetőségét vizsgálva egyedüli megoldásnak a nemzeti hagyományok folytatását tartotta. Egyéni hangú romantikus historizmust tükröző, látomásos társaságképei „múltba merengő, lírikus természetéből” fakadtak. Képein a száguldó lovasok, betyárok, szegénylegények a magyar múlt kortalan, mesés-valóságos képviselői. Érzelemgazdag alkotásai nem nélkülözik a belső feszültséget és a drámai erőt, színvilága visszafogott, kifejezőeszközei realisták. 1921-től 1946-ig főiskolai tanár, 1935-ben Corvin koszorúval, 1941-ben Corvin lánccal tüntették ki. 1949-ben Kossuth díjat kapott.

Szatmári Gizella