bibiliográfia
Fülep Lajos: K.K.E. Művészet, 1909. 162-170.;
Ybl Ervin: K.K.E. művészete. Magyar Művészet 1936. 363-369.;
Nagy Ildikó: K.K.E. (katalógus bevezető). Székesfehérvár, 1988.;
Nagy Ildikó: Szobrásznők. In: Modern magyar nőművészettörténet. Bp., 2000.
Kezdetben festeni tanult, majd 1898 nyarán Münchenben mintázni kezdett Hermann Hahn korrektúrája mellett. Első szobrait 1899-ben készítette, ekkor még Rodin hatása alatt. 1902-03 és 1905-09 között Firenzében, 1909-12 között Bécsben, 1912-14-ig Párizsban élt, ott kezdte el a fafaragást. A világháború idején ápolónő volt a fronton, majd 1920-től haláláig Budapesten élt. 1906-ban vette fel a Kövesházi nevet. Lánya, Kövesházi Ágnes neves mozdulatművésznő, a Palasovszky féle Lényegretörő Színház vezető táncosnője volt. Az 1920-as években Kalmár Elza is dolgozott a színház számára (plakát - és jelmeztervek, színpadkép, stb.). Miután a művészetből nem tudott megélni, 1933-ban kitanulta az ortopéd cipész mesterséget, de élete végéig foglalkozott a művészet különféle műfajaival. Első szobrait a bécsi Sezessionban mutatta be. 1900-tól rendszeresen kiállított Budapesten, és változatlanul jelen volt a bécsi képzőművészeti életben is. 1904-ben a Galerie Miethke mutatta be műveit, a kiállításról Ludwig von Hevesi írt méltatást. Részt vett a torinói (1902), majd a milánói (1906) nemzetközi kiállításokon, szerepelt Münchenben, és 1914-ben 13 művét állította ki Párizsban. 1921-ben az Ernst Múzeumban szerepelt nagy anyaggal. Tagja volt a KÉVE művészcsoportnak és Budapesten kiállított a bécsi Hagenbunddal is. A két világháború közti időben utazni már nem tudott, de számos külföldi kiállításra küldte el műveit (Firenze, Barcelona, Genf, Philadelphia stb.). Munkásságát a műfajok, az anyagok és technikák sokfélesége jellemzi. Készített festményeket, litográfiákat, kerámiát, tervezett lakberendezési tárgyakat. Fő művei azonban a kisplasztikák, különösen a táncábrázolások. Művei a korai években a német Jugendstil hatását mutatják, majd az art deco jelentős hazai képviselője lett. Emlékkiállítását 1988-ban rendezte meg a székesfehérvári István Király Múzeum.
Nagy Ildikó
AJÁNLÓ
KIÁLLÍTÁSOK
- Újabb lépések (Pelikán Galéria)
- Deák Dénes gyűjteménye (Városi Képtár)
- Moskovszky-gyűjtemény (Hetedhét Játékmúzeum)
- Réber Gyűjtemény (Hetedhét Játékmúzeum)
HÍREK
- Interaktív, 360°-os panorámakép (Hetedhét Játékmúzeum)
- Interaktív, 360°-os panorámakép (Városi Képtár)
- Interaktív, 360°-os panorámakép (Pelikán)
- A játék fiatalít! (Hetedhét Játékmúzeum)
- Projektterem (Városi Képtár)
- A Diák--Deák Galériáról (Városi Képtár)
- Múzeumi élmény zárva tartásunk idejére -- frissítve (Hetedhét Játékmúzeum)
- Moskovszky Éva gyermekkora óta szeretettel őrzött tárgyai (Hetedhét Játékmúzeum)
- Réber-kiállítás (Hetedhét Játékmúzeum)
- interaktív játék készül -- az Open History együttműködésével (Hetedhét Játékmúzeum)
- Gyűjteménygyarapodás! (Hetedhét Játékmúzeum)
- A Pelikán Galéria 2024-es évi kiállítási terve (Pelikán)
- Újra látogatható -- frissítve (Városi Képtár)
- Kóré -- sajtófigyelő (Városi Képtár)
- Újabb lépések (Pelikán)