(Sajó-Ecseg, 1881. április 5. -
Miskolc, 1970. január 9.)
bibiliográfia
Dobrik I.: Mokry Mészáros Dezső (1881-1970), Miskolc, HOM, 1985.
Rum Attila
1903-ban a Magyar-Óvári Királyi Gazdasági Akadémia hallgatójaként indult autodidakta művészi pályáján. 1905-től kezdett Élet idegen planétán, Misztérium és Óceánia című festményciklusai a tudományos eszközökkel megismert mikro- és makrovilág ihletésére születtek. Harlequin álnéven a budapesti Művészházban mutatta be 33 művét 1910 februárjában. A következő évben a párizsi Aschnur és Sagot galériákban nyílt gyűjteményes tárlata. 1908 és 1914 között hosszabb-rövidebb megszakításokkal külföldön tartózkodott, bejárta Nyugat-Európa jelentős részét, eljutott Észak-Afrikába és Moszkvába is. 1913-1914 körül kezdte el használni a Mokry előnevet. 1916 és 1924 között családi okok miatt felhagyott a festészettel. 1924-ben egyik alapítója a Spirituális Művészek Szövetségének. 1928-ban kezdte festeni a prehisztorikus múltat idéző Őskor-ősművészet sorozatát, s e témakörhöz kapcsolódó szobrokat és kerámiákat készített. 1931-től tematikája kibővült a magyar paraszti élet ábrázolásával. 1933-ban csatlakozott a Magyar Képírók Társaságához, mely a népművészetből táplálkozó új magyar művészet megteremtését tűzte ki céljául. 1947-es Miskolcra költözését követően Áfra Károly helyi fazekas közreműködésével színes falikorongokat készített a magyar népművészetből kölcsönzött motívumok egyéni variációival, a népélet stilizált jeleneteivel.
AJÁNLÓ
KIÁLLÍTÁSOK
- Újabb lépések (Pelikán Galéria)
- Deák Dénes gyűjteménye (Városi Képtár)
- Moskovszky-gyűjtemény (Hetedhét Játékmúzeum)
- Réber Gyűjtemény (Hetedhét Játékmúzeum)
HÍREK
- Interaktív, 360°-os panorámakép (Hetedhét Játékmúzeum)
- Interaktív, 360°-os panorámakép (Városi Képtár)
- Interaktív, 360°-os panorámakép (Pelikán)
- A játék fiatalít! (Hetedhét Játékmúzeum)
- Projektterem (Városi Képtár)
- A Diák--Deák Galériáról (Városi Képtár)
- Múzeumi élmény zárva tartásunk idejére -- frissítve (Hetedhét Játékmúzeum)
- Moskovszky Éva gyermekkora óta szeretettel őrzött tárgyai (Hetedhét Játékmúzeum)
- Réber-kiállítás (Hetedhét Játékmúzeum)
- interaktív játék készül -- az Open History együttműködésével (Hetedhét Játékmúzeum)
- Gyűjteménygyarapodás! (Hetedhét Játékmúzeum)
- A Pelikán Galéria 2024-es évi kiállítási terve (Pelikán)
- Újra látogatható -- frissítve (Városi Képtár)
- Kóré -- sajtófigyelő (Városi Képtár)
- Újabb lépések (Pelikán)