Uszályok ()
leltári szám: 94.264.1.
méret: 40,5 x 50 cm
korszak: 1930-as évek
képzőműv. ág: festészet
műfaj: tájkép
technika: olaj
anyag: vászon
Kállai Ernő kifejezésével élve a "nagyvárosi környezetképek" alkotják Schönberger legjelentősebb korszakának, a 20-as, 30-as években készült műveknek egyik fővonulatát. A nagy látószögű városi veduták mellett a kietlen, sivár perifériát, a hidak, kikötők, vasutak világát megjelenítő ún. külváros-képek tartoznak e műcsoporthoz. A téma legkorábbi grafikai megjelenése az 1922-es Híd alatt című szénrajz, festményváltozatai az 1925-ben készült, s 1926-ban a KUT folyóiratban reprodukált Hajó-kikötő (András, 1984, 16.), a Hajó (Dunai rakpart), 1926 (András, 1984, 17.), és a Rakpart, 1928 (András, 1984, 19.). A téma és a grafikai előkép kompozíciója a 30-as években is visszatér, de ekkor már hiányzik a korábbi képek feszes, kubizáló szerkezete, s a nagyváros sem fenyegető, önálló entitásként, hanem barátságos emberi környezetként jelenik meg. Ennek megfelelően változik a festői megoldás is, melyet a korszak természetelvű festészete jegyében lágy vonalvezetés, oldott festőiség és az atmoszférikus hatások érvényesítése jellemez.
Dr. András Edit
AJÁNLÓ
KIÁLLÍTÁSOK
- Újabb lépések (Pelikán Galéria)
- Deák Dénes gyűjteménye (Városi Képtár)
- Moskovszky-gyűjtemény (Hetedhét Játékmúzeum)
- Réber Gyűjtemény (Hetedhét Játékmúzeum)
HÍREK
- Interaktív, 360°-os panorámakép (Hetedhét Játékmúzeum)
- Interaktív, 360°-os panorámakép (Városi Képtár)
- Interaktív, 360°-os panorámakép (Pelikán)
- A játék fiatalít! (Hetedhét Játékmúzeum)
- Projektterem (Városi Képtár)
- A Diák--Deák Galériáról (Városi Képtár)
- Múzeumi élmény zárva tartásunk idejére -- frissítve (Hetedhét Játékmúzeum)
- Moskovszky Éva gyermekkora óta szeretettel őrzött tárgyai (Hetedhét Játékmúzeum)
- Réber-kiállítás (Hetedhét Játékmúzeum)
- interaktív játék készül -- az Open History együttműködésével (Hetedhét Játékmúzeum)
- Gyűjteménygyarapodás! (Hetedhét Játékmúzeum)
- A Pelikán Galéria 2024-es évi kiállítási terve (Pelikán)
- Újra látogatható -- frissítve (Városi Képtár)
- Kóré -- sajtófigyelő (Városi Képtár)
- Újabb lépések (Pelikán)